BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Feljelentés

Feljelentés, feljelentését elutasító határozat elleni panasz

A feljelentés nagyon fontos mozzanata lehet a büntetőeljárás megindításának, a helytelen megfogalmazása pedig indoka lehet annak, hogy az eljárást a nyomozó hatóság ne indítsa el, vagy az eljárást idő előtt megszüntesse.

Feljelentés sokféleképpen tehető, például névtelenül telefonon, a rendőrségen személyesen szóban (amit általában több órás várakozás előz meg), de akár megteheti írásban is gyakorlott büntetőjogász segítségével, sértetti képviselő útján.

Nem ritkán előfordul, hogy azért kell feljelentést tenni, hogy a félreértéseket elkerüljük, és a feljelentő későbbi büntetőjogi felelősségre vonását megelőzzük az adott cselekmény kapcsán.

El szeretné kerülni, hogy valakit hamisan vádoljon bűncselekmény elkövetésével?

Először is nem árt tisztában lenni azzal, hogy a feljelenteni kívánt személy magatartásával pontosan milyen bűncselekményt követett el. Mi az adott bűncselekmény pontos törvényi tényállása, és mik azok a tényállási elemek, amelyeket az elkövetőnek meg kellett valósítania, mik a bizonyítandó tények amelyek nélkülözhetetlenek a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából.

Az írásban megtett feljelentésnek számos előnye és hátránya van. Előnye, hogy van ideje végiggondolni a történteket, pontosan fogalmazva, a részletekre kitérve megírni, mellékletként csatolni a rendelkezésre álló bizonyítékokat, megjelölve az esetleges tanúkat, vagy megjelölni, hogy a nyomozóhatóság a bizonyítékokat honnan tudja beszerezni, ezzel segítve a nyomozást, illetve alátámasztva a feljelentése okszerűségét. A pontosan, jól megfogalmazott lényegre törő feljelentéssel időt és akár pénzt is megtakaríthat.

Hiába a feljelentés, hiába követtek el az Ön sérelmére bűncselekményt, ha nem tudja megfelelően előadni a tényeket. Ha nem kellően körültekintő, ha nem megfelelően fogalmaz - mert úgy gondolja a szavaknak nincs nagy jelentősége -, ha nem ismeri a vonatkozó jogszabályokat könnyen előfordulhat, hogy a feljelentés nem ér célt, a büntetőeljárás meg sem indul, a feljelentését a nyomozóhatóság elutasítja.

A rosszul megfogalmazott feljelentés – lehet az szóban vagy írásban – a következményei súlyosak lehet az Ön számára. Vagyon elleni bűncselekmények esetében súlyos milliókat veszíthet a kezdeti hanyagsága miatt. Gyakran előfordul, hogy ha nem állapítják meg az elkövető büntetőjogi felelősségét az általa okozott kárt, a károsult polgári peres úton érvényesíteni nem tudja.

Ne kövessen el ilyen hibát! Ha fontos Önnek az ügye, ha forduljon gyakorlott, büntetőjogban jártas ügyvédhez, keresse fel a  Vidákovics Ügyvédi Irodát. Konzultáljon gyakorlott büntetőjogásszal és az eredmény nem marad el!

Feljelentés hiánya | Telefon tanú

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága? Határozott képviseletet biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal!

JOGI SZÓTÁR

Tájékozódjon büntetőjogi kérdésekben nagy tapasztattal rendelkező szakértő szerzőink cikkeiből!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőjogi ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Büntetőjogi Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

TAGADJA BŰNÖSSÉGÉT
Engedje meg, hogy segítsünk értékelni a lehetőségeit!
SZEREZZE MEG A NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTSÉGET
Tanácsadás. A konzultáción fontos információt, segítséget kaphat az ügyében
NE TEGYEN VALLOMÁST
Ismerje meg a jogait, adjon lehetőséget az átgondolt védekezésre.
ŐRIZETBE VETTÉK HOZZÁTARTOZÓJÁT?
Tart az előzetes letartóztatástól?
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram