VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Babaváró hitel válás esetén

Babaváró hitel válás esetén

Fiatal házasok számára komoly kedvezmény a babaváró hitel, ami egy szabad felhasználású kölcsön, aminek az összege akár tíz millió forint is lehet. A közös élet alapjainak megteremtésére remek lehetőség az államilag támogatott kölcsön. Ugyanakkor a babaváró hitel válás esetén teherré válhat, hiszen vissza kell fizetni részben vagy egészben.

Cikkünkben áttekintjük a lehetőségeket. 

A Babaváró hitelről dióhéjban

Ezt a kölcsönt minden olyan házaspár igényelheti, ahol a pár női tagja nem töltötte be 41. életévét, rendelkeznek, igazolható biztosítotti jogviszonnyal, és gyermekeket terveznek a hitel felvételétől számított öt éven belül. A felvehető összeg függ attól hány gyermeket vállal a házaspár, három vállalt babára akár tízmillió forintot is kaphatnak.

Fontos tudni azonban, hogy szemben a családtámogatás más formáival, a babavárónál csak a kölcsön felvétele után született gyermekek számítanak. A már meglévő utódokat nem veszik figyelembe sem az elbírálás, sem a visszafizetés során. Vagyis, ha valakinek már van egy gyermeke és összesen hármat tervez, akkor csak a még meg nem született két gyermekre igényelheti és kaphatja meg ezt az összeget. 

A hitel szabad felhasználású, vagyis nem kell feltétlenül ingatlan vásárlásra költeni (lásd CSOK válás esetén cikkünket). Ha mégis ilyen célra megy, akkor sem kell jelzáloggal terhelni miatta a megvásárolt otthont. Ez nagyon jól jön a közös élet megteremtésénél. Ám a Babaváró hitel válás esetén, pont a fentiek miatt, sok kérdést vet fel. Sok esetben jelentős anyagi terhet jelent.

A babaváró hitel legfőbb vonzereje, hogy kamatmentes. Az állam átvállalja a kamatterhet, amennyiben a szerződésben vállaltak szerint megszületnek a gyermekek. 

Esetek, amikor elveszíthetjük az állami támogatást

A babaváró hitelt csak házaspárok igényelhetik. Vállalniuk kell, hogy a folyósítást követő öt éven belül megszületik első közös gyermekük, majd utána a többi apróság is megérkezik a családba.

De mi történik akkor, ha a házasság első öt évében nem születik meg az első baba? Ebben az esetben a hitel normál kamatozású piaci hitellé válik vagyis a bank újrakalkulálja a kölcsönt. De ennél is jelentősebb probléma is felmerül. Az első öt évben folyósított kamattámogatást, vagyis a felvett összeg addigi kamatait, egy összegben kell visszafizetni az államnak. Méghozzá 120 napon belül, ami egy 10 milliós kölcsön esetén jelentős összeg. 

Akkor is vissza kell fizetni a felvett pénzt, ha a házaspár úgy dönt, hogy külföldön folytatja az életét és ott nevelik gyermekeiket is. Ahogyan az is, ha a megszületett gyermek, nem él együtt, egy lakcímen, a hitelt felvevő szülőkkel.

Mi történik a babaváró hitellel válás esetén?

Mivel a kölcsönt kizárólag házaspárok igényelhetik, így a kamattámogatásra a jogosultság megszűnik, ha a házasság véget ér. Ilyenkor azonban nem mondják fel a hitelszerződést, az továbbra is él, de az állam nem ad kamattámogatást. Vagyis a kamatmentesség és a törlesztés halasztása megszűnik. A felvett összeg normál, piaci alapú hitelként kezd viselkedni, az ott jellemző kamattal növelve kell a továbbiakban fizetni. Kivéve ha a vállalt gyermekek megszülettek és utána mondják ki a válást.

Ugyanakkor az a szabály, mely szerint a babaváró hitel havi törlesztőrészlete nem haladhatja meg az ötvenezer forintot, már nem lesz érvényes. Azaz a bank ennél magasabb havi befizetést is előírhat az adósoknak. Ez jelentős emelkedés tud lenni. Egy maximum összeget igénylő család esetén, az addig ötvenezer forint körüli törlesztőrészlet duplázódhat, hogy a húsz éves futamidő végéig vissza lehessen fizetni a felvett tízmilliót. 

Minden kötelezettség alól mentesül azonban az a pár, akiknél a szerződéskötéskor vállalt gyermekek megérkeztek a családba. Ebben az esetben a Babaváró hitel válás esetén is megszűnik, hiszen a tőke tartozást elengedik. 

A Babaváró hitel visszafizetése

Természetesen dönthetnek úgy a felek, hogy visszafizetik a babaváróból fennmaradt tartozás összegét. Előtörleszteni és végtörleszteni is lehet ezeket a kölcsönöket, ám ezekre a többi hiteltől eltérő szabályozás vonatkozik. 

A Babaváró hitel a házasság felbontása után is törleszthető. Ebben az esetben azonban kamatostul kell visszafizetni, ami a havi törlesztőt megnöveli. Még nagyobb terhet jelent, ha nem született, születtek meg a vállalt gyermekek.

Ilyenkor ugyanis az állami támogatás, ami mentesítette a kamat fizetése alól a házasokat, megszűnik. És nemcsak a fennálló, hanem az addig törlesztett hitelösszegre jutó kamattámogatást is vissza kell fizetniük az adósoknak.

Az egy összegű befizetésnek, a bontóper jogerőre emelkedését követő 120 napon belül meg kell történnie. 

A hitel tovább törlesztése

Ha nincs mód arra, hogy a kamattámogatás mellett a felvett összeget is vissza tudja fizetni a pár, akkor dönteniük kell, hogy a válás után ki milyen mértékben vállalja a törlesztést. A bank irányába a felek egyetemlegesen tartoznak helytállni. Ez azt jelenti, hogy a bank a teljes tartozást bármelyik féltől követelheti. A felek belső jogviszonyukban megállapodhatnak abban, hogy a visszafizetés kit és milyen arányban fog terhelni. Akár az egyik fél is vállalhatja a tartozás teljes visszafizetését.

A Babaváró hitel válás esetén tehát egy olyan fontos pont, melynek tekintetében a házastársaknak meg kell egyezniük, sőt akár el is kell járniuk, még a bontóper lezárulta előtt.

Amennyiben a házasság felbontása után is törleszti valaki a Babaváró hitelt, az hatással lesz hitelképességére. Egy lakáshitelnél például figyelembe fogják venni, hogy mennyit kell havonta törleszteni és ehhez mérten kaphat csak újabb kölcsönt valaki. 

Kiskapu: válás és újraházasodás

Fontos tudni, hogy élete során mindenki csak egyszer veheti fel a Babaváró hitelt. Vagyis ha valaki igényelte és megszülettek a vállalt gyermekek, vagy visszafizette az összeget, akkor már nem jogosult erre a támogatási formára. Ha azonban tovább törleszti a felvett kölcsönt és újraházasodik, akkor a kölcsön is újraaktiválható, és a kamatmentesség is elérhetővé válik. Sőt, az új kapcsolatból születő gyermekek csökkenthetik a tőketartozást, amennyiben az eredeti szerződésben vállalt határidőn belül jönnek világra. 

Vagyis akár az is megtörténhet, hogy a Babaváró hitel válás esetén piaci kölcsönné, majd az új friggyel ismét államilag támogatott, kamatmentes hitellé, a gyermek(ek) születése után pedig támogatássá lényegül át.

Válás esetén mindig forduljon tapasztalt ügyvédhez!

Ahogyan az a fentiekből jól látszik, a Babaváró hitel válás esetén sok dilemmát okoz, melyeket, ha sikerül jól feloldani, akkor az komoly megtakarítást, pontosabban kevesebb anyagi terhet jelent a váló feleknek.

Ezért is van nagy szükség olyan szakértő, segítő személyre, leginkább egy bontóperekben jártas, tapasztalt ügyvédre, aki átlátja a lehetőségeket, és képes segíteni abban, hogy a veszteséget a felek minimalizálják.

Mivel egy megromlott házasság végén nem mindig könnyű az együttműködés, a közös gondolkodás, ezért a külső szem, a szabályokat ismerő és alkalmazásukról információkkal bíró válóperes ügyvéd gyorsabbá és egyszerűbbé teheti a megállapodás megszületését, megkímélve ezzel a válófélben lévőket az anyagi terhektől és a hosszan elhúzódó pereskedéstől. 

Amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, például a hitel törlesztésének elosztásáról, akkor ebben a vagyoni kérdésben is a bíróság fog határozni, ahol az ügyvédi közreműködés elengedhetetlen. 

Gyakori kérdések


Mik a Babaváró hitel buktatói?

A legfontosabb vállalás, egyben a legnagyobb buktató, hogy előre kell látni és tervezni tíz vagy akár húsz évet. A megszületendő gyermekek számát és érkezésének idejét is, a már meglévő gyermekek azonban nem számítanak sem az igénylés, sem a törlesztés során. Csak hosszú távra tervezni tudó és jövőjét Magyarországon elképzelő családok számára érhető el az összes előny. 


Mi lesz a Babaváró hitellel, ha elválunk?

A Babaváró hitel csak akkor nem fog piaci kölcsönné átlényegülni, ha a felvételkor vállalt összes gyermek megszületik, még a különválás előtt. Minden más esetben a még meglévő tőketartozást piaci kamattal növelten kell visszafizetni, sőt ha az első öt évben nem lett közös gyermek, akkor az állam részére az addig nyújtott  kamattámogatást is kell adni, méghozzá rövid, 120 napos, határidővel. 

DR. VIDÁKOVICS BÉLA ZSOLT ÜGYVÉD

Megromlott a házassága? A Vidákovics & Partners válópere szakosodott válóperes ügyvédei együttesen több mint 40 év családjogi területen szerzett tapasztalatával magabiztosan nyújtunk határozott képviseletet ügyfeleink számára. Legyen Ön is részese annak a sikernek, amit elérhetünk az Ön ügyében is.

Ha ismerni szeretné a valós lehetőségeit, vagy határozott polgári jogi képviseletre vágyik, hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága? Határozott képviseletet biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal!

Jogi szótár

Tájékozódjon családjogi, vagyonjogi és válóperes témájú kérdésekben szakértő szerzőink cikkeiből!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt válóperes ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

GYEREKTARTÁS
Hogyan lehet befolyásolni a gyerektartás összegét? Mi eláruljuk Önnek!
LÁTHATÁSI JOG
Hogyan tarthatja a gyermek a különélő szülővel a kapcsolatot? A részletekért kattintson!
GYERMEKELHELYEZÉS
Kérjen profiktól tanácsot a szülői felügyeleti jog gyakorlása szabályozásának kérdésében!
VÁLÓPER
A legkeményeb válóper is csuklógyakorlat számunkra!
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram