Ez a korábbi szabályozás korlátozta, hogy a tanú a büntetőeljárás alatt gyakorolhassa az őt megillető jogokat, hiszen ha a nyomozás során a kihallgatásakor nem lehet jelen az érdekében eljáró ügyvéd, akkor az nem is tájékoztathatta, nem adhatott részletes felvilágosítást a jogairól, nem adhatott tanácsot azok konkrét alkalmazására vonatkozóan.
Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról szóló T/12617 számú törvényjavaslat értelmében „a tanú kihallgatásánál jelen lehet az érdekében eljáró ügyvéd, aki a tanúnak felvilágosítást adhat a jogairól, de más tevékenységet nem végezhet, és a vallomást nem befolyásolhatja. A kihallgatást követően az arról készült jegyzőkönyvet megtekintheti, és észrevételeit írásban vagy szóban előterjesztheti.”
Tehát a törvényjavaslat értelmében a kihallgatáson az ügyvéd felvilágosítást adhat a tanúnak a jogairól, illetve ami ugyancsak fontos, hogy a tanú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet megtekintheti, észrevételeit a kihallgatást követően előterjesztheti. Ez azért érdemel kiemelést, mert a tanúk gyakran olyan felfokozott lelkiállapotban érkeznek a kihallgatásra, hogy az elkészült jegyzőkönyvet vagy el sem olvassák, vagy az elolvasás ellenére az esetleges hibákat nem veszik észre. A tanú érdekében a kihallgatása során eljáró ügyvéd figyelemmel kíséri a tanú vallomásának felvételét, az eljárási szabályok betartását, a jegyzőkönyv átolvasását követően észrevételezheti az esetleges elírásokat, eljárási szabálysértést, ezzel biztosítva a tanúk jogainak érvényesítését.
A cikk megjelenését követően a várakozásoknak megfelelően változott a büntetőeljárási törvén, jelenleg a tanú érdekében eljáró ügyvéd jelen lehet a kihallgatásokon (!).