BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Pénzmosás Btk. 399.

399. § (1) Aki más által elkövetett büntetendő cselekményből származó
a) dolgot átalakítja, átruházza, vagy a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe abból a célból, hogy
aa) az ilyen dolog eredetét eltitkolja, elleplezze, vagy
ab) a más által elkövetett büntetendő cselekmény elkövetőjével szemben folytatott büntetőeljárást meghiúsítsa,
b) dolog eredetét, az ilyen dolgon fennálló jogot vagy az e jogban bekövetkezett változásokat, az ilyen dolog helyének változását vagy azt a helyet, ahol az ilyen dolog található, eltitkolja, vagy elleplezi,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó dolgot
a) magának vagy harmadik személynek megszerzi,
b) megőrzi, kezeli, használja vagy felhasználja, azon vagy az ellenértékén más anyagi javakat szerez,
ha a dolog eredetét az elkövetés időpontjában ismerte.

(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki bűncselekményének elkövetéséből származó dolgot ezen eredetének leplezése, titkolása céljából
a) gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja,
b) a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe.

(4) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)-(3) bekezdésben meghatározott pénzmosást
a) üzletszerűen,
b) különösen nagy vagy azt meghaladó értékre,
c) pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, szerencsejáték szervezésével foglalkozó szervezet, vagy szabályozott ingatlanbefektetési társaság tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként,
d) hivatalos személyként vagy
e) ügyvédként
követik el.

(5) Aki az (1)-(4) bekezdésben meghatározott pénzmosás elkövetésében megállapodik, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

400. § (1) Aki a más által elkövetett bűncselekményből származó
a) dolgot gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja,
b) dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe, és gondatlanságból nem tud a dolog ezen eredetéről, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a) különösen nagy vagy azt meghaladó értékre,
b) pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, szerencsejáték szervezésével foglalkozó szervezet, vagy szabályozott ingatlanbefektetési társaság tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként, illetve
c) hivatalos személyként
követik el.

(3) Nem büntethető az (1)-(2) bekezdésben meghatározott pénzmosás miatt, aki a hatóságnál önként feljelentést tesz, és az elkövetés körülményeit feltárja, feltéve, hogy a bűncselekményt még nem vagy csak részben fedezték fel.

Értelmező rendelkezés

402. § (1) A 399-400. § alkalmazásában dolgon a vagyoni jogosultságot megtestesítő olyan okiratot, dematerializált értékpapírt is érteni kell, amely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában, illetve dematerializált formában kibocsátott értékpapír esetén az értékpapírszámla jogosultjának biztosítja.

(2) A 399-400. § alkalmazásában pénzügyi tevékenységen, illetve pénzügyi szolgáltatás igénybevételén a pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási vagy befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatási, árutőzsdei szolgáltatási, befektetési alapkezelési, kockázati tőkealapkezelési, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél, vagy biztosítási, viszontbiztosítási vagy független biztosításközvetítői, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, magán-nyugdíjpénztári vagy foglalkoztatói nyugdíj-szolgáltatási tevékenységet, illetve annak igénybevételét kell érteni.

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága?Határozott képviseletet biztosítunk.

JOGI SZÓTÁR

Tájékozódjon jogi kérdésekben a honlapunkon!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőjogi ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Büntetőjogi Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

TAGADJA BŰNÖSSÉGÉT
Engedje meg, hogy segítsünk értékelni a lehetőségeit!
SZEREZZE MEG A NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTSÉGET
Tanácsadás. A konzultáción fontos információt, segítséget kaphat az ügyében
NE TEGYEN VALLOMÁST
Ismerje meg a jogait, adjon lehetőséget az átgondolt védekezésre.
ŐRIZETBE VETTÉK HOZZÁTARTOZÓJÁT?
Tart az előzetes letartóztatástól?
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram