BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

Ismételten ügyvéd állhat a tanú mellett a kihallgatása során?

2011. december 31. napja nagy fordulatot hozott a büntetőeljárásban résztvevő tanúk esetében, ugyanis megszüntette azt a lehetőséget, hogy a nyomozás során a kihallgatásuk alkalmával az érdekükben  eljáró ügyvéd jelen lehessen.

 

Ez a korábbi szabályozás korlátozta, hogy a tanú a büntetőeljárás alatt gyakorolhassa az őt megillető jogokat, hiszen ha a nyomozás során a kihallgatásakor nem lehet jelen az érdekében eljáró ügyvéd, akkor az nem is tájékoztathatta, nem adhatott részletes felvilágosítást a jogairól, nem adhatott tanácsot azok konkrét alkalmazására vonatkozóan.

Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról szóló T/12617 számú törvényjavaslat értelmében „a tanú kihallgatásánál jelen lehet az érdekében eljáró ügyvéd, aki a tanúnak felvilágosítást adhat a jogairól, de más tevékenységet nem végezhet, és a vallomást nem befolyásolhatja. A kihallgatást követően az arról készült jegyzőkönyvet megtekintheti, és észrevételeit írásban vagy szóban előterjesztheti.”

Tehát a törvényjavaslat értelmében a kihallgatáson az ügyvéd felvilágosítást adhat a tanúnak a jogairól, illetve ami ugyancsak fontos, hogy a tanú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet megtekintheti, észrevételeit a kihallgatást követően előterjesztheti. Ez azért érdemel kiemelést, mert a tanúk gyakran olyan felfokozott lelkiállapotban érkeznek a kihallgatásra, hogy az elkészült jegyzőkönyvet vagy el sem olvassák, vagy az elolvasás ellenére az esetleges hibákat nem veszik észre. A tanú érdekében a kihallgatása során eljáró ügyvéd figyelemmel kíséri a tanú vallomásának felvételét, az eljárási szabályok betartását, a jegyzőkönyv átolvasását követően észrevételezheti az esetleges elírásokat, eljárási szabálysértést, ezzel biztosítva a tanúk jogainak érvényesítését.

A cikk megjelenését követően a várakozásoknak megfelelően változott a büntetőeljárási törvén, jelenleg a tanú érdekében eljáró ügyvéd jelen lehet a kihallgatásokon (!).

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST

Jogi tanácsadás. Ügyvédünk már a kezdeti konzultáción használható tanáccsal láthatja el. Hívjon fel most!

VÁLÓPERES ÜGYVÉD BUDAPEST

Megromlott a házassága? Határozott képviseletet biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal!

JOGI SZÓTÁR

Tájékozódjon büntetőjogi kérdésekben nagy tapasztattal rendelkező szakértő szerzőink cikkeiből!
Vegye fel a kapcsolatot dr. Vidákovics Béla Zsolt büntetőjogi ügyvéddel a szövegre kattintva és kérjen konzultációs időpontot. Vagy hívja a +36 30 357 2124-es számot! A telefonszámra koppintva a szám bekerül mobiltelefonja tárcsázójába.

Büntetőjogi Ügyvédeink az Ön Rendelkezésére Állnak

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot a védelem megkezdéséhez.

LÉPJEN KAPCSOLATBA ÜGYVÉDÜNKKEL!

TAGADJA BŰNÖSSÉGÉT
Engedje meg, hogy segítsünk értékelni a lehetőségeit!
SZEREZZE MEG A NÉLKÜLÖZHETETLEN SEGÍTSÉGET
Tanácsadás. A konzultáción fontos információt, segítséget kaphat az ügyében
NE TEGYEN VALLOMÁST
Ismerje meg a jogait, adjon lehetőséget az átgondolt védekezésre.
ŐRIZETBE VETTÉK HOZZÁTARTOZÓJÁT?
Tart az előzetes letartóztatástól?
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram