BÜNTETŐJOGI ÜGYVÉD BUDAPEST
Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest

2011. december 31. napja nagy fordulatot hozott a büntetőeljárásban résztvevő tanúk esetében, ugyanis megszüntette azt a lehetőséget, hogy a nyomozás során a kihallgatásuk alkalmával az érdekükben  eljáró ügyvéd jelen lehessen.

 

Ez a korábbi szabályozás korlátozta, hogy a tanú a büntetőeljárás alatt gyakorolhassa az őt megillető jogokat, hiszen ha a nyomozás során a kihallgatásakor nem lehet jelen az érdekében eljáró ügyvéd, akkor az nem is tájékoztathatta, nem adhatott részletes felvilágosítást a jogairól, nem adhatott tanácsot azok konkrét alkalmazására vonatkozóan.

Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról szóló T/12617 számú törvényjavaslat értelmében „a tanú kihallgatásánál jelen lehet az érdekében eljáró ügyvéd, aki a tanúnak felvilágosítást adhat a jogairól, de más tevékenységet nem végezhet, és a vallomást nem befolyásolhatja. A kihallgatást követően az arról készült jegyzőkönyvet megtekintheti, és észrevételeit írásban vagy szóban előterjesztheti.”

Tehát a törvényjavaslat értelmében a kihallgatáson az ügyvéd felvilágosítást adhat a tanúnak a jogairól, illetve ami ugyancsak fontos, hogy a tanú kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet megtekintheti, észrevételeit a kihallgatást követően előterjesztheti. Ez azért érdemel kiemelést, mert a tanúk gyakran olyan felfokozott lelkiállapotban érkeznek a kihallgatásra, hogy az elkészült jegyzőkönyvet vagy el sem olvassák, vagy az elolvasás ellenére az esetleges hibákat nem veszik észre. A tanú érdekében a kihallgatása során eljáró ügyvéd figyelemmel kíséri a tanú vallomásának felvételét, az eljárási szabályok betartását, a jegyzőkönyv átolvasását követően észrevételezheti az esetleges elírásokat, eljárási szabálysértést, ezzel biztosítva a tanúk jogainak érvényesítését.

A cikk megjelenését követően a várakozásoknak megfelelően változott a büntetőeljárási törvén, jelenleg a tanú érdekében eljáró ügyvéd jelen lehet a kihallgatásokon (!).

Lehet-e tanúból gyanúsított, vagy vádlott?

Hogyan zárhatják ki törvénytelenül az ügyvédet az eljárásból?

Találkozni a büntetőeljárás során olyan helyzetekkel, amikor már a nyomozás megindításakor egyértelműen megállapítható, hogy a cselekmény elkövetésének a gyanúja kit terhel, akár még tetten is érik az elkövetőt, mégis az eljárás során tanúként idézi meg a rendőrség kihallgatásra, és csupán a nyomozás lezárásához közeledve közlik vele a gyanúsítás tényét.

De mi is ezzel a probléma? Csupán annyi, hogy ezzel a megoldással erősen, és szándékosan korlátozza a nyomozó hatóság a terhelt jogait.

Be. 43. § (1) A terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak.
(2) A terhelt jogosult arra, hogy
a) a gyanúsítást, a vád tárgyát, illetőleg ezek változását közöljék vele.

A terhelt az eljárási jogait azok után gyakorolhatja, hogy a gyanúsítást közlik vele, vagyis gyanúsítottként (és nem tanúként) kihallgatták. Ettől a ponttól kezdve többek között megilleti annak a joga, hogy ne tegyen vallomást, a védelmére szolgáló tényeket az eljárás bármely szakaszában előadja, indítványokat, észrevételeket tegyen, jogorvoslattal éljen, a büntetőeljárási jogairól felvilágosítást kapjon, és ami a legfontosabb, megilleti a védelem joga, az eljárás bármely szakaszában védőt / ügyvédet hatalmazhat meg a védelmének az ellátására.

Ezzel szemben a tanú köteles vallomást tenni, igazmondási kötelezettsége van, a kihallgatását megelőzően elhangzott figyelmeztetést – miszerint a tanúvallomást megtagadhatja, aki magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben – rendszeresen nem értelmezi, és alkalmazza helyesen, eszébe sem jut, hogy a válaszadást megtagadhatná, ezért a vallomástétel törvényi kényszerének a téves feltételezése mellett válaszol az őt terhelő kérdésekre.

Tehát a fentiek alapján a nyomozó hatóságnak kötelessége azt a személyt, akit a bűncselekmény elkövetésének gyanúja terhel késlekedés nélkül meggyanúsítani, a gyanúsítás tényét közölni vele. A terhelt a gyanúsítotti kihallgatásának időpontjától, mint gyanúsított gyakorolhatja többek között a védelemhez való jogát, hatalmazhat meg ügyvédet, és nincs vallomás tételre kényszerítve.

Ha valakit annak ellenére hallgat ki a nyomozó hatóság tanúként, hogy egyértelműen vele szemben folyik a büntetőeljárás, akkor a nyomozó hatóság nem tesz eleget a büntetőeljárási törvényben előírt kötelezettségének, a terhelt jogait szándékosan korlátozza , ami a nyomozó hatóság részéről eljáró személy vonatkozásában felveti a hivatali visszaélés bűntettének a gyanúját is.

Hivatali visszaélés

Btk. 305. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezze
a) hivatali kötelességét megszegi,
b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy
c) hivatali helyzetével egyébként visszaél,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A jogtalan hátrány okozása megvalósul, hiszen a terhelt eljárási jogait kétségtelenül korlátozza a nyomozó hatóság azáltal, hogy a gyanúsítás közlésének elmaradásával nem kerül gyanúsítotti pozícióba. Az eljáró rendőr a hivatali kötelességét kétségtelenül megszegi, hiszen maga a büntetőeljárási törvény kötelezettségként írja elő, hogy a gyanúsítás tényét a terhelttel közölnie kell a terhelttel.

Be. 82. § (1) A tanúvallomást megtagadhatja
a) a terhelt hozzátartozója,
b) az, aki – törvényben meghatározott esetét kivéve magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben, akkor is, ha a tanúvallomást az a) pont alapján nem tagadta meg…..stb.

Ne feledje el! Ha tanúként idézik a rendőrség, és olyan kérdésre kell válaszolnia, amellyel magát bűncselekmény elkövetésével vádolná, nyugodtan tagadja meg a válaszadást. Ha úgy érzi, hogy Önnel szemben folyik az eljárás, mégsem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatják ki – a jegyzőkönyvbe diktálva – hívja fel erre a nyomozó hatóság figyelmét.

A cikk megjelenése óta változott a büntetőeljárási törvény, amelynek jelenleg hatályos szabályai értelmében a tanú kihallgatásán jelen lehet az érdekében eljáró ügyvéd. (!)

Határozott Büntetőjogi Védelem ! A Vidákovics & Partners büntetőjgora szakosodott gyakorlott ügyvédei határozott büntetőjogi védelmet nyújtanak ügyfeleik számára a büntetőeljárások minden szakaszában! Kérjen konzultációs időpontot  dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvédtől és kezdje meg a védelezést!

VÉDŐÜGYVÉDRE VAN SZÜKSÉGE?

Büntetőjogi védelem

Több különböző módját ismeri a védekezésnek egy gyakorlott védőügyvéd a büntetőeljárásban. A védekezéstől függően, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az a cselekmény, amivel meggyanúsították nem bűncselekmény, azt nem Ön követte el, vagy nem áll a nyomozóhatóság (ügyészség) rendelkezésére elegendő bizonyíték ahhoz, igazolni tudják azt, hogy a bűncselekményt Ön követhette el és nem más.

Előfordulhat, az is hogy a büntetőtörvényben meghatározott bűncselekmény valamennyi tényállási elemét megvalósította (a bűncselekményt a különös rész szerint elkövette), mégsem büntethető. Fontos, hogy amennyiben büntetőeljárás folyik Önnel szemben, minél hamarabb vegye fel a kapcsolatot a Vidákovics Ügyvédi Irodával annak érdekében, hogy minél előbb kidolgozhassuk a védekezését. Előbb velünk beszéljen, csak azután a rendőrökkel.

Büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok

Gyermekkor

Az elkövető nem büntethető, ha a cselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a tizennegyedik életévét. Ez alól a rendelkezés alól kivételt képez, az a tizenkettedik életévét betöltött személy, aki emberölést, erős felindulásban elkövetett emberölést, életveszélyt vagy halált okozó súlyos testi sértést, rablást, vagy kifosztást követett el, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekménye felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

Kóros elmeállapot

Kóros elmeállapot: Nem büntethető az elkövető, ha a bűncselekményt olyan szellemileg zavart állapotban követi el, amely miatt képtelen felismerni cselekménye következményeit. Az elkövető büntetése korlátlanul enyhíthető, ha zavarodottsága korlátozza a bűncselekmény következményeinek felismerésében, vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen. A hivatkozott szabályozás nem alkalmazható arra, aki a bűncselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el, vagyis ha alkoholt, vagy bódító hatású szert önszántából fogyasztott és ezek bármelyikének hatása alatt követte el a bűncselekményt.

Kényszer vagy fenyegetés

Kényszer vagy fenyegetés: Ha a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatására követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartást tanúsítani akkor nem büntethető. A büntetést a bíróság korlátlanul enyhítheti, ha a kényszer vagy a fenyegetés a bűncselekmény elkövetése során korlátozza az akaratának megfelelő magatartásban.

Tévedés

Olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott nem büntethető. Nem büntethető, ha a büntetendő cselekményt azzal a feltételezéssel követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre alapos oka van.

Jogos védelem

Nem büntetendő a cselekménye, ha saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített védelmi eszközt, – amely az élet kioltására nem alkalmas – amelytől a jogtalan támadó sérelmet szenved feltéve, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. Nem büntetendő a cselekménye, amelyre a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha éjjel személy ellen, fegyveresen személy ellen, az élet kioltására alkalmas eszközzel személy ellen, személy ellen csoportosan (három vagy attól több személy) követik el, továbbá akkor is feltételezni kell, hogy a támadás a védekező életének kioltására irányult, ha lakásba éjjel, lakásba fegyveresen, lakásba élet kioltására alkalmas eszközzel (felfegyverkezve) vagy csoportosan jogtalanul hatolnak be, vagy a lakáshoz tartozó bekerített helyre (például a kertbe)  jogtalanul fegyveresen hatolnak be. Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

Végszükség

Nem büntetendő a cselekménye, ha saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekménye nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. Nem büntethető, ha azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból nem ismeri fel a sérelem nagyságát.

Jogszabály engedélye

Számtalan olyan helyzet van, amikor a jogszabály – és itt nem kizárólag a büntető törvényre gondolunk – megenged, lehetővé tesz bizonyos cselekményeket, amelyek ennek következtében a büntetőjogi felelősség alól kikerülnek, az elkövetője nem büntethető. Ilyen lehet például a fegyvertartás, amit ha engedély birtokában gyakorol abban az esetben nem büntethető, de engedély hiányában lőfegyverrel visszaélés bűntettét követi el.

A felsoroltakon túl számtalan módja van a védekezésnek, ezért ha folyamatban lévő büntető ügye van Magyarország területén, és meg szeretné vitatni egy tapasztalt védőügyvéddel a lehetőségeit forduljon irodánkhoz. A Vidákovics Ügyvédi Iroda a büntetőjogra szakosodva hatékonyan, határozott fellépéssel védi ügyfeleit valamennyi bűncselekmény esetében.

Bűncselekmény elkövetésével vádolják Önt vagy hozzátartozóját? A Vidákovics & Partners ügyvédei képesek arra, hogy megvédjék a jogait. Keressen fel minket és bizonyosodjon meg arról, mit érhet egy ügyvéd a Vidákovics & Partners büntetőjogra szakosodott ügyvéd csapatával szemben.

 

 

Ha őrizetbe vették hozzátartozóját, akkor sürgősen büntetőjogra szakosodott, tapasztalt ügyvéd segítségére van szüksége, hogy elkerülje az előzetes letartóztatást!

Ne késlekedjen! Lépjen kapcsolatba dr. Vidákovics Béla Zsolt védőügyvéddel.

Határozott Büntetőjogi Védelem dr. Vidákovics Béla Zsolt Ügyvéd.

Büntetőjogi Ügyvéd

Szerző: Béla Zsolt dr. Vidákovics
Vidákovics Ügyvédi Iroda a Google+-on

Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 357-2124-es telefonszámot
és kérjen
konzultációs időpontot dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéddel.

Védőgyvédre van szüksége?

Több különböző módját ismeri a védekezésnek egy gyakorlott védőügyvéd a büntetőeljárásban. A védekezéstől függően, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az a cselekmény, amivel meggyanúsították nem bűncselekmény, azt nem Ön követte el, vagy nem áll a nyomozóhatóság (ügyészség) rendelkezésére elegendő bizonyíték ahhoz, igazolni tudják azt, hogy a bűncselekményt Ön követhette el és nem más.

Előfordulhat, az is hogy a büntetőtörvényben meghatározott bűncselekmény valamennyi tényállási elemét megvalósította (a bűncselekményt a különös rész szerint elkövette), mégsem büntethető. Fontos, hogy amennyiben büntetőeljárás folyik Önnel szemben, minél hamarabb vegye fel a kapcsolatot a Vidákovics Ügyvédi Irodával annak érdekében, hogy minél előbb kidolgozhassuk a védekezését. Előbb velünk beszéljen, csak azután a rendőrökkel.

Büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok

Gyermekkor

Az elkövető nem büntethető, ha a cselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a tizennegyedik életévét. Ez alól a rendelkezés alól kivételt képez, az a tizenkettedik életévét betöltött személy, aki emberölést, erős felindulásban elkövetett emberölést, életveszélyt vagy halált okozó súlyos testi sértést, rablást, vagy kifosztást követett el, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekménye felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

Kóros elmeállapot: Nem büntethető az elkövető, ha a bűncselekményt olyan szellemileg zavart állapotban követi el, amely miatt képtelen felismerni cselekménye következményeit. Az elkövető büntetése korlátlanul enyhíthető, ha zavarodottsága korlátozza a bűncselekmény következményeinek felismerésében, vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen. A hivatkozott szabályozás nem alkalmazható arra, aki a bűncselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el, vagyis ha alkoholt, vagy bódító hatású szert önszántából fogyasztott és ezek bármelyikének hatása alatt követte el a bűncselekményt.

Kényszer vagy fenyegetés: Ha a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatására követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartást tanúsítani akkor nem büntethető. A büntetést a bíróság korlátlanul enyhítheti, ha a kényszer vagy a fenyegetés a bűncselekmény elkövetése során korlátozza az akaratának megfelelő magatartásban.

Tévedés

Olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott nem büntethető. Nem büntethető, ha a büntetendő cselekményt azzal a feltételezéssel követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre alapos oka van.

Jogos védelem

Nem büntetendő a cselekménye, ha saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített védelmi eszközt, – amely az élet kioltására nem alkalmas – amelytől a jogtalan támadó sérelmet szenved feltéve, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. Nem büntetendő a cselekménye, amelyre a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha éjjel személy ellen, fegyveresen személy ellen, az élet kioltására alkalmas eszközzel személy ellen, személy ellen csoportosan (három vagy attól több személy) követik el, továbbá akkor is feltételezni kell, hogy a támadás a védekező életének kioltására irányult, ha lakásba éjjel, lakásba fegyveresen, lakásba élet kioltására alkalmas eszközzel (felfegyverkezve) vagy csoportosan jogtalanul hatolnak be, vagy a lakáshoz tartozó bekerített helyre (például a kertbe)  jogtalanul fegyveresen hatolnak be. Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

Végszükség

Nem büntetendő a cselekménye, ha saját, illetve más személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekménye nem okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. Nem büntethető, ha azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból nem ismeri fel a sérelem nagyságát.

Jogszabály engedélye

Számtalan olyan helyzet van, amikor a jogszabály – és itt nem kizárólag a büntető törvényre gondolunk – megenged, lehetővé tesz bizonyos cselekményeket, amelyek ennek következtében a büntetőjogi felelősség alól kikerülnek, az elkövetője nem büntethető. Ilyen lehet például a fegyvertartás, amit ha engedély birtokában gyakorol abban az esetben nem büntethető, de engedély hiányában lőfegyverrel visszaélés bűntettét követi el.

A felsoroltakon túl számtalan módja van a védekezésnek, ezért ha folyamatban lévő büntető ügye van Magyarország területén, és meg szeretné vitatni egy tapasztalt védőügyvéddel a lehetőségeit forduljon irodánkhoz. A Vidákovics Ügyvédi Iroda a büntetőjogra szakosodva hatékonyan, határozott fellépéssel védi ügyfeleit valamennyi bűncselekmény esetében.

Vidákovics & Partners Ügyvédi Iroda Budapest
MARADJON KAPCSOLATBAN VELÜNK

VIDÁKOVICS ÜGYVÉDI IRODA

1132 Budapest, Váci út 28. II. emelet 5. ajtó

Kapucsengő: 16

+36 (30) 357-2124

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett Vidákovics Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amely az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamara honlapon találhatók. 

A honlapon található információk kizárólag általános tájékoztatás céljából szolgálnak, nem minősül jogi tanácsadásnak.

© 2017 – 2020 Minden jog fenntartva.
phone-handsetcrossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram